4.fejezet

Spanyolon ültem és bámultam ki a fejemből. A naplómat szorongattam, amiben ott lapult egy "fejezet" Tylerről. Eszembe jutott a közvetlen srác, aki csak úgy odajött hozzám beszélgetni. A táblára eröletettem a tekintetem és James ott állt. Becsuktam a szemem és kicsit megráztam a fejem, mintha ezzel akarnám Őt elűzni. Kinyitottam a szemem, de Ő még mindig ott állt.
-Perdón! Ki mehetnék? Rosszul érzem magam.
-Por supuesto.
Beledobáltam a könyveket a táskámba, majd felálltam a teremből és egyenesen a mosdóba szaladtam, ott pedig bezárkóztam és sírni kezdtem. Lekuporodtam a földre, felhúztam térdeimet és hangosan zokogtam.
-Mi van velem? - kiáltottam fel.
Abban a pillanatban tényleg azt éreztem, hogy bele fogok őrülni az egészbe.
-Megan?
Felkaptam a fejem.
-Itt vagy Megan? - egy lány volt, de hangról nem tudtam megállapítani, ki az.
-Igen. - szóltam vissza és próbáltam elrejteni hangomban a félelmet.
-Jól vagy?
-Igen, de megmondanád a tanárnőnek, hogy haza megyek? - áldottam magam, hogy a táskámat is kihoztam.
-Persze.
-Köszi. - vártam, hogy kimenjen, majd még néhány percig ültem a földön, hogy rendbe szedjem magam lelkileg. Nagy nehezen felkeltem és kimentem a suliból. Meglepően jó idő volt, de a kedvemen nem túl sokat javított. Dél volt. Haza menni nem akartam, de máshová hova mehettem volna? Busz helyett most gyalog mentem hazáig. Végig a földet néztem, hogy még csak véletlenül se lássam meg újra Jamest. De vajon miért látom? Ezt nem abban az időszakban kellett volna átélnem, mikor meghalt? Egy újabb kérdés, amire nincs válaszom.

* * *

-Hogy érzed magad az utolsó beszélgetésünk óta?
-Töbször is álmodtam vele. - és szoktam Őt látni, mikor ébren vagyok, tettem hozzá magamban.
-Mit álmodtál?
-Először valami nagy mezőn voltam, Ő is ott volt. Oda akartam menni hozzá, de a távolság köztünk csak nőtt. Aztán megnyílt alatta a föld és elnyelte. - beleborzongtam, ahogy visszaemlékeztem.
-Rendben. Ez lehet annak is a jele, hogy az elméd és a szíved kezdi befogadni a tényt, hogy James már nincs köztünk. És mélyen a tudatalattid el akarja Őt, úgymond nyelni. Nem akar rá gondolni. - valamit firkált a füzetébe. - A másik lehetőség, hogy az emléke még jobban beléd ivódik és olyan új, mély sebeket ejt benned, hogy megint mély pontra fogsz kerülni egy kis időre. Szerinted melyik a helyes lehetőség?
"A második!", kiáltottam magamban.
-Remélem az első. - válaszoltam halkan.
-Törtét még valami rendkívüli?
Megismerkedtem egy fiúval, aki őszintén érdeklődik irántam és nem csak azért, mert ez a munkája. Ja, és néha látom a halott barátomat, amúgy...
-Nem. - fejeztem be hangosan.
A következő háromnegyed órában semmi jelentős dologról nem beszéltünk. Csak olyanokról, mint például a suli vagy, hogy milyen zenét szoktam hallgatni mostanában. Mióta James meghalt azóta nem hallgattam zenét. Az, elmúlt három hónapban kezdtem el újra hallgatni, azóta Dr.Coleman azt is kielemzi, hogy mit hallgatok és, hogy mit jelent.
-Megan, most egy hétig nem fogunk találkozni, mert el kell utaznom.
-Jó, de most nagy baj lenne, ha elmennék? Van egy kis dolgom.
-Persze, menj csak. - mosolygott.
Igazából semmi fontos dolgom nem volt, csak el akartam Bean-be, hogy megnyugodjak kicsit. Mikor beléptem Tyler volt az első ember, akit megláttam. Úgy éreztem, mintha megkönnyebbültem volna.
-Szia. - álltam asztala elé félénken.
-Titokzatos, szép lány. Ismét találkozunk. - villantotta rám kedves mosolyát.
-Leülhetek?
-Kérdezed?
Halványan elmosolyodtam majd leültem vele szembe.
-Min dolgozol? - néztem a papírhalmot előtte, amit Ő gyorsan összepakolt és belerakott egy füzetbe.
-Semmin. - zavarba jött.
-Helyet cseréltünk? - kérdeztem és a szám felfelé kunkorodott.
-Nem szeretem a forró csokit. - húzta a száját.
Egy őszinte mosoly terült el arcomon. Két éve először.
-Mi a vezetékneved?
-Miért érdekel? - bukott ki belőlem, de ahogy kimondtam rögtön meg is bántam.
-Rád akarod google-zni. - mondta komoly arccal majd két másodperccel később mindketten elnevettük magunkat. Sikerült megnevettetnie egy idegen fiúnak, akivel most találkoztam másodjára.
A mobilja csörögni kezdett.
-Óh, jesszus oké, megyek. - letette a telefont. - Ne haragudj nekem mennem kell. A bátyám koliban van, a szüleim vacsorázni mennek, szóval haza kell mennem a húgaimhoz meg a barátnőikhez. - nézett bocsánatkérően.
-Nem probléma. - pedig őszintén szólva eléggé elszomorított, hogy nem tölthettünk egymással több időt.
-Rendben, akkor majd találkozunk szép lány. - mosolygott miközben összeszedte cuccait. Egy halványat mosolyogtam és bólintottam, Ő pedig elindult a kijárat felé.
-Tyler! - szóltam utána, mire Ő egyből visszafordult. - Health a vezetéknevem.
Egy hatalmasat mosolygott majd végleg kiment. Még egy percig bámultam bámultam az üres és mozdulatlan ajtót, mikor fejemet arra fordítottam, ahol még Tyler ült néhány perccel ezelőtt és megláttam magammal szemben Jamest. Ijedtemben egy hatalmasat ugrottam, James azonban még mindig velem szemben ült. Kezeim remegni kezdtek, a szívem pedig a torkomban dobogott. Becsuktam a szemem és magamban mondogatni kezdtem: "Semmi baj, csak képzeled. Nyugodj meg! Nyisd ki a szemed, meglátod már nem lesz ott." Kényszerítettem magam, hogy kinyissam a szemem, majd meg könnyebülten vettem észre, hogy James eltűnt. Valószínűleg tényleg csak képzeltem.
-Hozhatok valamit? - szólalt meg mellettem a pincér. A jelenlegi lelki állapotomat tekintve annyira megijedtem egy egyszerű kérdéstől, hogy a táskámat is leejtettem az ölemből. Miután zavartan összeszedtem magam a fiúra néztem.
-Nem, köszönöm. Épp indulni készülök. - felálltam az asztaltól és elindultam a kijárat felé. Még egyszer vissza néztem az asztalhoz, üres volt. Visszafordultam az ajtó irányába, James pedig ott állt előttem. Hátra léptem egyet, majd el is tűnt. Zavartan pillantottam körbe.
-Mi a fene folyik itt? - morogtam magam elé.
A kávézóban valószínűleg már mindenki bolondnak nézett. Nagyobb problémám viszont az volt, hogy kezdett az egész dolog nagyon rémisztő lenni. Én pedig igenis féltem.

2012.03.20.(kedd)
Idén ez volt a legrosszabb napom. Voltam ma Dr.Coleman-nél, kielemeztük az álmaimat és a zenéket, amiket hallgatok. Alig várom, hogy leteljen a maradék egy évem.
Arról viszont nem beszéltem neki, hogy látom Jamest...egyre gyakrabban. Ma például háromszor is megjelent. Kezd nagyon megrémiszteni a dolog. Miért látom Őt folyton? Lehet azért, mert elmentem a Bean-be? Ugyanis azóta látom. Igen, biztosan. Azt hiszem többé nem megyek oda.
Ez pedig egyenlő azzal, hogy többé Tylerrel sem fogok találkozni.