5. fejezet

Egy hete nem voltam már a Bean-be. Azóta nem láttam Jamest és Tylert sem. A hangulatom folyton a padlón volt, de legalább biztos voltam benne, hogy azért látom Őt, mert olyan helyre kezdtem el járni, ahova csak együtt mentünk.
-Hogy vagy mostanában? - kérdezte anya vacsoránál.
-Megvagyok.
-Megan, el kéne járnod szórakozni. Ki kéne kapcsolnod néha.
-Igen? És kivel vagy hova? - utáltam ezt a témát.
-Szerezz barátokat.
-A suliban mindenki egy lelki beteg, idiótának tart.
-Nem muszáj pont a suliban barátkoznod.
-Persze, akkor menjek ki az utcára és támadjak le embereket, hogy "Hé, leszünk barátok?"
-Megan, James két éve meghalt. Lépj már túl rajta! - ez a mondat jobban fájt, mintha megütöttek volna.
-Te talán túl tudnál lépni, ha apu meghalna? - álltam fel könnyes szemekkel az asztaltól és mentem fel a szobámba.
Az egyetlen lehetőségem, hogy barátot szerezzek az az volt, ha eljárok a Beanbe és összefutok Tylerrel. De az, hogy folyton Jamest láttam, túl rémisztő volt. Tyler társaságára. El akartam menni a Bean-be, de féltem.

2012.03.27.(kedd)
Anyu ma megint az orrom alá dörgölte, hogy nem megyek el itthonról, nincsenek barátaim és, hogy ideje lenne túllépnem. Ha túl tudnék lépni, már rég megtettem volna.
Mióta nem voltam a Bean-be azóta nem láttam Jamest, szóval a feltevésem igaz volt. Viszont ez azzal jár, hogy már egy hete nem találkoztam Tylerrel sem. Le kell mondanom arról az emberről, aki szóba áll velem. Aki megnevettet ennyi idő után. Akivel jól érzem magam még akkor is, ha csak kétszer találkoztunk. Nem akarom, hogy ez legyen. Ha James megjelenik az valószínűleg azért van, mert hagyom, hogy az elmém játszon velem. Nem szabad..harcolnom kell ellene.
Holnap ismét elmegyek a Bean-be.

* * *

-Szia Megan Health. - vigyorgott Tyler, mikor meglátott. - A Priestbe jársz?
Meglepetten néztem rá.
-Te tényleg rám Googleztál? - ültem le vele szembe.
-Nem. - vigyorgott még mindig.
-Akkor honnan tudod hova járok?
-A kabátod. - próbálta visszafolytani a nevetést.
Akkor esett le, hogy a sulis kabátom van rajtam. Ciki.
-Ja, tényleg. - zavarba jöttem.
-Hol voltál mostanában? Nem jöttél. - csalódottságot véltem felfedezni a hangjában.
-Nem értem rá. - válaszoltam tömören.
-Oké. - leesett neki, hogy nem akarok róla beszélni és nem is kérdezett tovább, örültem neki.
A pult felé néztem, James pedig ott támaszkodott. Gyorsan a asztalra kaptam a tekintetem, szememet és fogamat összeszorítottam, majd magamban mondogatni kezdtem.: "Zárd ki! Nincs is ott. El fog tűnni. Nyugi! Gyerünk nyisd ki a szemed! Tyler hülyének néz." Kinyitottam a szemem. "Nézz a pult felé!" - utasítottam magam. James még mindig ott állt.
-Istenem! - nyögtem. Csak akkor vettem észre, hogy a szám ki volt száradva, kapkodtam a levegőt, a tenyerem izzadt és a kezeim remegtek. Nem tudtam elszakítani a szemem Jamesről, aki mozdulatlanul és kifejezéstelen arccal bámult engem.
-Megan! - rázott meg Tyler. Rá néztem. - Jól vagy?
-El kell mennem. El kell mennem innen. - gyorsan felálltam és kirohantam. Tyler követett és vissza rántott.
-Mi a baj? - tartott és aggodalmasan nézett a szemembe.
-Nem jöhetek ide többet. - már sírtam.
-Hé, nincs semmi baj. - magához húzott és megölelt.
Eszméletlen jól esett a közelsége, de még mindig remegtem. Szemeimből záporoztak a könnyek. Kinyitottam a szemem. Szerencse, hogy Tyler magasabb volt, mint én gy nem láttam el a válla felett. Karjaiban kezdtem megnyugodni. Ő pedig addig el sem engedett míg jobban nem lettem.
-Jól vagy?
Bólintottam.
-Haza kísérjelek?
-Ha nem gond.
-Dehogy. - mosolygott - Akarom tudni, hogy mi történt bennt?
"Persze, ha fejvesztrve akarsz elrohanni és azt hinni dilis vagyok."
-Nem hiszem.
Míg haza értünk csendben voltunk csak néha félénken egymásra pillantottunk.
-Gondolom a kávézóban többet nem találkozunk.- helyesen gondolta.
-Hát nem. - hajtottam le a fejem.
Már ezer százalékig biztos voltam benne, hogy a Bean miatt látom őt.

2012.03.28.(szerda)
Elmentem ma  Beanbe és megint láttam Őt. Tényleg be fogok golyózni. Teljesen más az álmomban látni, mint így, hogy ébren vagyok. Félelmetes és én félek. Lehetetlen az, hogy látok egy halott embert. Aki ráadásul két éve halt meg. Az elmém játszik velem, ez pedig nem normális. Persze elmondhatnám D.Coleman-nek., biztosan lenne rá valami elmélete. Vagy csak egyszerűen diliházba küldene. Biztosan azért látom, mert hiányzik és természetesen azért, mert a Bean-be jártam. Egyértelmű, hogy nem mehetek olyan helyekre ahol csak ketten voltunk.