6. fejezet

(Tyler szemszöge)


Mióta megismertem Megant, azóta egy dalt sem írtam, pedig folyton próbálkozom. A rímek helyek viszont csak Megan járt az eszembe. A gáz az, hogy nem tudom mit érzek. Vagyis persze sok mindent nem érezhetek, mivel csak kétszer találkoztunk. De úgy érzem elindult valami..bennem legalábbis biztos. Néha olyan furán viselkedik mikor velem van. Miattam van talán? Vajon Ő érez valamit? Nem tudom. 
-Tyler, menjünk már! - sipított a húgom, Su. 
-Mindjárt. - kiáltottam neki vissza fáradtan. 
Alig vártam már, hogy átköltözhessek a saját lakásomba és, hogy ne aggassák rám mindig a húgaimat. 
-Tyler! 
-Megyek már! - kissé kezdtem ideges lenni. 
Felvettem a kabátomat és lerobogtam az emeletről. 
-Na végre! - emelte égnek szemét Su, majd elindult. Ma éppen az egyik barátnőjéhez kell elvinnem. Igazából jó volt a kapcsolatom a húgaimmal, csak néha elég kiborítóan tudtak viselkedni. Főleg Su, aki már a tini kor elején jár és most jön rá, hogy joga van hisztizni és kényeskedni mindenért. Beültem a kocsimba, Su bepattant a hátsó ülésre és indultunk is. Egyikünk sem szólt semmit. Ő néha elkezdett dúdolgatni, amire én dobolni kezdtem a kormányon, így egy kisebb zene féleség jött össze. Zenész család vagyunk. A húgaim hegedülnek, én zongorázok és gitározok a bátyám pedig dobol. Anyuék számára pedig nincs olyan hangszer, amit ne tudnának megszólaltani. Ennek tetejében még mindannyian énekelünk is. Így, ha valamelyikünkből valami zene "jött" a többiek sem tudták megállni, hogy ne csatlakozzanak be.
Odaértünk a barátnőjéhez, adott egy puszit az arcomra, majd mielőtt kiszállt még megszólalt. 
-Kilencre gyere értem. 
-Ma Mark jön érted. - világosítottam fel. - Nem tudtad? 
-Mark ma jön haza? - nézett rám meglepetten. 
-Neked nem mondták anyuék?
Mark, a huszonkét éves egyetemista bátyánk, aki három havonta jár haza Londonból. 
Nem. 
-Oh, akkor lehet meglepetés lett volna. Na mindegy, bocs húgi. 
-Akkor már tényleg mindegy. - húzta el a száját, majd sunyin vigyorogni kezdett. - Majd úgy teszek, mintha meglepődnék. - vihogott. 
-Kösz. - nevettem. 
Kimászott a kocsiból és berohant a házba. Sebessége tettem az autót és elindultam haza. Háromnegyed négy volt. A bátyámat pedig négyre vártuk haza tehát még volt negyed órám. Megállapodtunk, hogy beszélgetünk ma egy normálisat, mert már elég rég folyt le köztünk egy normális beszélgetés. Bár Markot ismerve nem tudom, hogy a "normális beszélgetés" szóba jöhet-e. 
-Csá tesó! - öleltem meg, mikor beléptem a házba. 
-El sem hiszed milyen jó az itthoni levegő. Abban a rohadt városban állandóan esik az eső. - akárhányszor haza jött ezt előadta. 
Hanyatt vágta magát a kanapén és a kezében lévő hagymás-tejfölös chipset kezdte enni. 
-Mondtuk neked, hogy ne menj Londonba, de beszélhet neked az ember. - nevettem. 
-De tesó, olyan jók a brit nők. - pattant fel. 
-Cseszheted, ha a segged meg befagy. - nevettem fel, mire Ő vállon boxolt. 
-De legalább van, aki felmelegíti. - vigyorgott. 
A fejemet ingattam. Mark mindig is az a fiú volt, akinek csak az volt a lényeg, hogy lány legyen. Nem számított, hogy meddig tartott, vagy meddig nem. Csak legyen. 
-Te is foghatnál magadnak valakit. Tizenkilenc vagy haver. Nem hiányzik? - kiabált utánam, miközben átmentem a konyhába. 
-Mark, nem mindenki olyan, mint te. 
-Tyler viccelsz? - szaladt be hozzám. - Te pont olyan vagy, mint én. 
Oké, egy pár hónappal ezelőtt tényleg én is ilyen voltam, de rájöttem, hogy semmi értelme az egésznek. Persze, sok csajt megkaptam, de az nem volt élet. 
-Már nem. - vigyorogtam. - Neked is jobb lenne leállni. Túl vagy a húszon, már meg kéne állapodnod.
-De hát olyan jók az egyetemista csajok. 
Megállapítottam, hogy három hónap alatt Mark semmit sem változott. 
-De most komolyan. Nincs semmi csaj? 
Eszembe jutott Megan. De Ő nem az a lány, akivel szórakozni lehet. 
-Hát éppen van egy. - az az ember, akivel ilyeneket bármikor megbeszélhetek kétségkívül a bátyám volt. 
-Na mesélj a nagy tesónak. - vigyorgott. 
-A kávézóban ismertem meg és egyenlőre még csak ott találkoztunk. 
-És jó nő? 
-Mark! . szóltam rá. Nem akartam, hogy új beszéljen róla, mint a többi lányról, akivel játszadozik. 
De végülis, ahogy belegondoltam; Megan gyönyörű. 
-Elég szép. 
-Vagyis jó nő?
-Jesszus haver. - nevettem fel. 
-És együtt vagytok? Hogy hívják?
-Megannek hívják és nem vagyunk együtt. 
-Mióta ismeritek egymást? - jött a következő kérdés. 
-Két hete kb. 
-És még nem volt meg? - nézett rám meglepően. 
-Ember... - sóhajtottam. 
-Akkor tényleg komoly a dolog. - az arca is komolyra váltott hirtelen. - A csaj tudja, hogy mi van? 
-Nem. 
Leült az egyik bárszékre. 
-Miért nem mondod el neki? Nyilvánvaló, hogy oda vagy érte. Csak rád kell nézni. - fáradtan a hajamba túrtam. - Ne legyél beszari! 
Elgondolkoztam és igaza volt. Megant nem olyan lánynak ismertem, mint aki kezdeményezne bármilyen téren is. Nekem kellett lépnem. 
-Lelépek. - szaladtam ki a konyhából. Felkaptam a kocsi kulcsom és mielőtt kiléptem volna az ajtón vissza kiabáltam. - Te mész ma Suért, Ryderékhez. 
Kirohantam a kocsiba és egyenesen Meganék felé vettem az irányt. Sosem izgultam, ha lánnyal kellet találkoznom, de Megan más volt. Izgultam, nagyon. Útközben elterveztem, hogy mit fogok neki mondani. Szerencse, hogy megjegyeztem, hol lakik. Már csak abban kellet bíznom, hogy nem küld el.