9. fejezet

Gyorsan kimásztam a zuhany alól. 
-Mondd meg neki, hogy mindjárt megyek. - kiabáltam. 
Magam köré tekertem egy törölközőt, átmentem a szobámba és magamra vettem egy fekete leggingset és egy fehér kapucnis pulcsit. Leszaladtam az emeletről. 
-Szia. - mosolyogtam. 
-Szia. Zavarok? - majdnem elolvadtam mosolyától. Válaszként csak megráztam a fejem. - Sétálunk? 
Bólintottam, majd kimentünk a házból. 
-A bátyám állandóan rólad kérdez. 
-Komolyan? - néztem rá meglepetten. 
-Aha. 
-De ugye csak jót mondasz rólam? - mosolyogtam. 
-Ha akarnék se tudnék rosszat mondani. - vigyorgott. 
Éreztem, hogy fülig vörösödtem, ezért inkább lehajtottam a fejem. Hideg szél fújt, a hajam még vizes volt, így a hideg gyorsan átfutott testemen, mikor hajamba kapott. Felvettem a kapucnim és zsebre tettem a kezem. 
-Aranyos vagy így. 
"Jesszus, te vagy az aranyos, nem én!" - visítottam magamnak. Ismét csak mosolyogni kezdtem. 
-Egyszer eljöhetnél hozzánk. - zavarba jött a hirtelen témaváltástól. 
-Talán, egyszer igen. - a vér ismét arcomba szökött, ezért megint a lábamat kezdtem vizslatni. 
-És milyen zenét szeretsz? - megleptek a váltásai. 
-Hát..inkább ilyen nyugis zenéket hallgatok. 
-Mint például?
-Ellie Goulding és Lana Del Ray. - szünet. - Te? 
-Mindenevő vagyok. Igazából mindent meghallgatok. De azokat főként szeretem, amiket el is tudok játszani. - zsebre tette a kezét, nem nézett rám csak ment előre.
Kapucnim alól halványan ránéztem és akkor döbbentem rá, hogy mennyire...mennyire tökéletes Tyler. 
-Amit el tudsz játszani? - próbáltam terelni a gondolataimat. 
-Igen. Gitározom és zongorázom. 
-Az tök jó. - motyogtam. 
Egy darabig csendben sétáltunk egymás mellett, majd én kérdeztem. 
-Nem rossz, hogy a bátyád keveset van otthon? Vagyis, nem szokott hiányozni? 
-Hát. - mintha gondolkozni kezdett volna, majd elmosolyodott. - Mikor Ő elment otthonról én tizenöt voltam. Akkor örültem, mert végre én lehettem a "Nagy Fiú". De az első hat hónap után nagyon hiányozni kezdett. Persze ezt soha nem mutattam, mert "kemény" voltam. - megrázta a fejét nevetve. - Szóval, eleinte rossz volt, de mára már megszoktam. De azért jó, mikor itthon van. 
-Hogy hívják?
-Mark. 
-És a húgaid? - arra lettem figyelmes, hogy akaratlanul is többet akartam tudni róla. 
-A nagyobbik húgom Su, Ő tizenegy éves. A kisebbik Carly, kilenc éves. 
-Biztosan aranyosak. 
Csak mosolyogva bólintott. Látszott rajta, hogy nagyon fontosak neki a testvérei és, hogy szereti őket. 
-Ha jól sejtem neked nincs tesód, igaz? 
-Igaz. 
-Sosem vágytál rá, hogy legyen? 
-Dehogynem. Mindig is szerettem volna egy testvért, akivel titkos szövetséget köthetek, akivel bunkert építhetek. Akinek elmondhatom minden titkomat. De sajnos ez nem az döntésem. - csak folytak belőlem a szava, ez pedig ritkaságnak számított. 
-Apukáddal mi történt? Ha nem akarsz róla beszélni, akkor megértem, csak szeretnélek megismerni. Szeretnék minél több dolgot megtudni rólad. 
Állandóan sikerült zavarba hoznia. 
-Hát, egy éve elváltak. Az utóbbi időben nem egyeztek, folyton vitatkoztak, ezért jobbnak látták ha elválnak. Úgy vélték, hogy nekem is jobb lesz. 
-És jobb lett? 
-Nem igazán. Az egész válási herce-hurca földhöz vágott. De az sem lett volna jobb, ha állandóan azt kellett volna hallgatnom, hogy marják egymást. Ebből az egészből nincs normális kiút. De így vissza gondolva tényleg ez volt a helyes döntés. - ismét csak folyt belőlem a mondani való. 
Ő meg akart rólam tudni minél több dolgot, én pedig készségesen közreműködtem ugyanis James halála óta, nem éreztem úgy, hogy megbízhatok valakiben. Mindaddig míg nem találkoztam Tylerrel. 
-És tartod vele a kapcsolatot? 
-Igen. Ma is volt nálunk. - eszembe jutott a kínos beszélgetés, amitől ismét ideges lettem és kezeimet ökölbe szorítottam a zsebemben. 
Beszélgetésünket és sétánkat az eső zavarta meg, ami egyik pillanatról a másikra kezdett zuhogni. 
-Basszus! - kiáltott fel. - Gyere, szerintem menjünk vissza. 
-Oké. - kiáltottam túl a betonra csapódó esőcseppek zaját. 
Szaladni kezdtünk. Én sikeresen a fehér tornacipőmmel átgázoltam egy tócsán. Nem volt elég, hogy csupa sár lett, de még be is ázott. Mire hazaértünk már vacogtam a vizes ruháim és cipőm miatt. 
-Bejössz? - dideregtem az ajtóban. 
-Nem akarok zavarni. 
-Gyere már. Legalább felmelegszel kicsit. 
Mosolyogva bólintott majd bejött utánam. 
-Jól eláztatok. - nézett ránk anyu sajnálattal, mikor meglátott minket. 
-Eléggé. - még mindig rettenetesen fáztam. - Gyere. - fogtam meg Tyler kezét és kezdtem húzni magam után az emeletre. Mikor felértünk a szobámba én gyorsan a fürdőbe mentem és meleg ruhát vettem fel. Amikor visszamentem Tyler összefagyva állt a szoba közepén. - Öhm, van pár fiú ruhám, ha kell odaadom. 
-Fiú ruhád? - nézett rám meglepetten. 
-Igen. Az...unokatesómé. - hazudtam. 
Sosem hittem, hogy James ruháit bárkinek is fel fogom ajánlani. "Bemásztam" a szekrénybe és kivettem a kedvenc pólómat és melegítőmet. Mikor James meghalt elkértem őket a szüleitől. 
-Köszi. - mosolygott félénken. 
Csak álltunk egymással szemben és néztük a másikat, mikor zavartan körülnéztem a szobában. 
-Öltözz át nyugodtan, a ruháidat tedd a szárítóba. Én addig megyek csinálok teát. 
Kimentem a szobából, becsuktam az ajtót és lerobogtam a konyhába. 
-Tyler? - kérdezte anya. 
-Fent öltözik. 
-Öltözik? - lepődött meg. - Kinek a... - elhallgatott, mikor rájött. - Odaadtad neki James ruháit? 
-Igen. De anya Ő nem tud Jamesről és szeretném, ha ez nem változna, oké?
-Megan, egyszer el kell neki mondanod. 
-Nem. - hangom azt hiszem soha nem volt olyan határozott, mint akkor. - Nem kell tudnia róla. 
-Ahogy érzed. - adta meg magát. 
Neki álltam a teának, mikor megjelent mögöttem Tyler. Ahogy megláttam még mindig vizes, rendezetlen haját, tökéletes arcát és nem utolsó sorban, hogy James régi ruháiban volt a szívem mintha a torkomban dobogott volna. Csak álltam és kapaszkodtam a pultba, mintha attól féltem volna, hogy rögtön elájulok. 
-Jól vagy? - törte meg a csendet és lépett felém egyet. 
-Persze. - ráztam meg a fejem és visszafordultam a teához. Nem szóltunk semmit, Tyler halkan segített. Miután készen lettünk felmentünk a szobámba, megint. Leültünk az ágyamra és csendben kortyoltuk a forró folyadékot. 
-Jövőhét pénteken nem jössz el hozzánk? - tette fel a kérdést hirtelen. 
Iszonyatosan zavarba jöttem. Két éve Dr.Coleman irodáján, apu házán és a sulin kívül sehol máshol nem voltam. 
-Elmehetek. - válaszoltam halkan. 
Széles mosoly terült el arcán, ami arra késztetett, hogy én is mosolyogjak. 
-Oké. Tök jó. - lehajtotta a fejét de még mindig mosolygott. 
Számba haraptam. Olyan hatással volt rám, mint még senki egy jó ideje. 
-Hogy hogy nincs barátnőd? - csúszott ki számon a kérdés. 
"Mit művelsz Megan?" - szidtam magam gondolatban. 
-Ezelőtt ugyanazt az életét éltem, mint most Mark. Mindegy neki, hogy ki az, csak nő legyen. Én is ilyen voltam, nem akartam lekötni magam, csak szórakozni akartam állandóan. Persze nem törtem össze lányok szívét, akik leálltak velem pontosan tudták, hogy milyen vagyok szóval nagyot nem csalódhattak. Sosem volt még olyan barátnőm, akivel huzamosabb ideig lettem volna. De most már egy csomó haveromnak is barátnője van és rájöttem, hogy szeretném én is lekötni magam. 
-Értem. - válaszoltam tömören, mikor megszólalt a telefonja. 
-Csá tesó, mond! ... Megannél... Haver! ... Oké, mikor? ...Akkor nem sokára indulok.
Csalódott lettem, hogy el fog menni. Persze egyértelmű volt, hogy ez be fog következni, de reméltem, hogy kicsit később. 
-A bátyám volt. A haverokkal elmegyünk valamerre és nálunk lesz a gyülekező, ami pontosan... - telefonja kijelzőjére nézett. - húsz perc múlva lesz.  
-Értem. - mosolyogtam. - Akkor indulj! 
-De nem baj? Mert, ha igen maradok szívesen. 
Legszívesebben felsikítottam volna, hogy "Maradj!", de inkább nem tettem. 
-Nem Tyler, tényleg nem baj. Menj nyugodtan. 
-Hát oké, akkor indulok. - még gyorsan megitta maradék teáját, majd felpattant az ágyról. - Birtokba veszem a fürdőt, ha nem gond. Visszaöltözök. 
-Oké. Már biztosan megszáradtak a ruháid. 
Bement a fürdőbe én pedig forró bögrémet markolászva ültem és bámultam a lila ágynemű huzatot. Hiányt éreztem, Tyler hiányzott pedig még el sem ment. A fürdőajtó kinyílt én pedig rögtön odakaptam a tekintetem. 
-Hát, még egyszer köszi a ruhákat. - nyújtotta át nekem az összehajtott darabokat. - Mond meg az unokatesódnak, hogy jó a stílusa. - vigyorgott. 
Ölembe tettem a ruhákat és alig láthatóan megszorítottam őket. 
-Megmondom. 
A ruhákat gondosan a párnámra tettem, majd én is felkászálódtam az ágyról, hogy lekísérjem Tylert. 
-Megismételhetnénk ezt a délutánt máskor is. - zavartan tarkóját kezdte vakargatni. - Hülye vagyok. Hisz jövőhéten is találkozunk. 
-Igen. - nevettem fel halkan. 
-Azt hiszem, akkor én most megyek. - mosolygott, majd tett felém egy tétova lépést és megölelt. 
A közelsége, mint mindig akkor is jól esett. Arcomat mellkasába fúrtam, arcát pedig a fejemnek nyomta. 
-Majd beszélünk. - szorított meg majd elengedett. - Megadod a számod?
Kivettem telefonját a kezéből és beírtam magam. Nem tudtam nem észrevenni a háttérképét, amin Ő volt és látszólag a testvérei. Kiköpött olyan volt, mint a bátyja. A két kislány viszont szöveg ellentéte volt egymásnak. Az egyiknek barna haja és barna szeme volt, míg a másik szőke, kék szemű volt. A szájuk viszont ugyanolyan volt, mind a négyüknek. 
-Ő Su. - mutatott a barnára. - Ő meg Carly. - mutatta a kis szőkét. 
-Nagyon szépek. - mosolyogtam. 
Bólintott.
-Nagyon hasonlítotok egymásra Markkal. 
-Nem te vagy az első, aki ezt mondja. - nevetett halkan. 
Visszaadtam neki telefonját. 
-Tényleg menj! El fogsz késni. 
-Már itt sem vagyok. - vigyorgott. - Majd hívlak. 
-Oké.
Elballagott a kocsijáig, majd mielőtt beszállt volna még visszaintegetett. Viszonoztam, majd megvártam míg elhajt és visszamentem a házba. Bementem a konyhába, hogy csináljak magamnak valami vacsorát. Miközben ide-oda mászkáltam arra lettem figyelmes, hogy dúdolgatok. 
-Mi ez a jó kedv? - ült le anya az asztalhoz. 
-Nem tudom. - fordultam felé mosolyogva. 
-Ahogy látom, Tyler jó hatással van rád és a kedvedre. 
-Igen. Azt hiszem igen. - haraptam számat. 
-Örülök, hogy jobb a kedved. 
Dúdolva és mosolyogva folytattam a vacsorakészítést. Gyorsan megettem mindent majd felszaladtam a szobámba. Beültem az ablak előtti kuckómba, kezembe vettem a még langyos teámat, bekapcsoltam egy kis nyugis zenét és a szakadó esőt nézve kezdtem gondolkozni. Alig egy órája ment el Tyler, de már hiányzott. Elég érdekes érzés volt. Hiányzott...egy fiú..aki nem James volt. Hallani akartam Tyler hangját, vele akartam lenni. Akkor, abban a pillanatban jöttem rá, hogy kezdek beleesni. 

8. fejezet

-Mesélj nekem! - mosolygott Dr.Coleman.
-Nem történik semmi. - hazudtam.
Nem akartam elmondani neki, hogy mi történt, mert tuti, hogy bolondnak nézett volna.
-Semmi sem történik? - nézett rám meglepetten. - Suli? Barátok?
-A suli unalmas, barátaim pedig még mindig nincsenek.
-Hát oké.
-Dr.Coleman muszáj most beszélgetnünk? Nincs kedvem hozzá és nem is érzem magam jól.
Sóhajtott egy nagyot majd lecsukta a szemét.
-Aggódom érted Megan, mostanában nagyon kedvtelen vagy.
-Eddig is az voltam.
-De az eddiginél kedvtelenebb, így értettem. Biztos minden rendben?
-Igen, de mehetek? - türelmetlen voltam és három percnél többet nem akartam tovább eltölteni az irodában.
-Igen Megan, mehetsz. - sóhajtott ismét.
-Köszönöm.
Gyorsan magamra vettem a kabátomat és szinte kirohantam a helyiségből.
Délután fél öt volt. Betettem a zenét a fülembe és elindultam haza. Amióta James feldúlta a szobámat azóta nem jelent meg. Azóta szinte semmit nem beszéltem anyával, Tylerrel sem találkoztunk. Azóta az este óta rettegek. Félek a saját szobámban, főleg ha sötét van. A másik dolog, ami aggasztott az az volt, hogy már megint jó ideje nem beszéltem apuval. Igaz, hogy én viselkedtem irtó gyerekesen a legutóbbi találkozásunkkor, de mégis haragudtam rá, hogy elmondta Lucynak mi történt velem. Néhány méterre voltam a háztól, mikor megláttam apu kocsiját a ház előtt parkolni. "Micsoda véletlen." - gondoltam magamban
-Sziasztok. - köszöntem nekik, mikor beléptem.
-Szia. - mosolyogtak, de látszott rajtuk, hogy megzavartam őket a beszélgetésben, aminek a témája valószínűleg én voltam.
-Azt hittem később jössz. - nézett rám anyu.
-Megzavartam valamit? - húztam fel a szemöldököm.
-Nem, dehogy.
-Apu, te?
-Gondoltam átjövök, hogy kicsit beszélgessünk, de nem tudtam, hogy a dokinál vagy.
-Hát most már itt vagyok. - tártam szét karjaimat.
-Még valamit megbeszélek édesanyáddal, rendben?
-Szobámban leszek.
Felmentem és átöltöztem, közben pedig végig azon járt az agyam, hogy vajon miről vagy inkább kiről beszélgethettek; volt egy tippem. Nem szép dolog, de hallgatózni kezdtem.
-Tehát azt mondod furcsán viselkedik? - hallottam apu hangját.
-Igen. Múltkor csak hatalmas zajokat hallottam a szobájából és hogy sikítozik. Felmentem hozzá. Az egész szobba fel volt dúlva, Ő pedig ájultan feküdt az ágyán. Mikor felébredt és megkérdeztem, mi történt azt mondta James volt.
Annyira tudtam.
-James? - hitetlenkedő volt apu hangja.
-Igen, azt mondta, hogy már napok óta látja Őt.
-Hú. Ennyi idő után? Ennek nem akkor kellett volna lemennie, mikor James meghalt?
-De. Mostanra már ott kéne tartania, hogy kiheveri nem ott, hogy elkezdi látni Őt. Pont ezért aggódom érte.
Nem akartam hinni a fülemnek, hogy kibeszélnek. Ráadásul most már apu is komplett idiótának nézett.
-Felmegyek hozzá. Beszélek vele.
-Ne mond el neki, hogy elmondtam. - hallottam még kétségbeesett hangját anyunak.
Igen, tipikus anyu. Sosem akarja felvállalni a tetti következményét. Gyorsan az ágyamba másztam és elterültem pont időben mert kopogást hallottam.
-Gyere. - próbáltam hangomban leplezni az idegességet.
-Ugye nem zavarok?
Válaszként csak megráztam a fejem.
-Miről szeretnél beszélni? - tértem a lényegre.
-Először is. - ült le az ágyam szélére. - Bocsánatot szeretnék kérni a múltkoriért. Igazad volt, nem kellett volna Lucynak elmondanom. - helyeslően bólogattam. - Vagy legalább szólnom kellett volna neki, hogy ne hozza fel előtted.
-Ja, kellett volna. - gondolkoztam. - Én is túl reagáltam.
-Teljes érthető volt a reakciód.
Egy darabig csendben ültünk, mikor megint megszólalt.
-És minden rendben mostanában? Jársz rendesen Dr.Coleman-hez?
-Igen, megvagyok és megint igen.
-Biztos? - húzta fel a szemöldökét.
-Persze. - ha arra várt, hogy felhozzam neki a "látomásaimat" akkor elég rossz úton haladt.
-Sokat gondolsz Jamesre?
-Igen. - nem akartam erről beszélni.
-Álmodni szoktál még vele?
Ez ugye nem komoly?!
-Apu. - lehunytam a szemem. - Egy. Tudod, hogy nem szeretek Jamestől beszélni. Kettő, elég az, amikor a doki faggat. Három, éppen most jöttem tőle és bőven elég volt abból a beszélgetésből szóval..légyszíves.
-Oké, ne haragudj. - kínos csend. - És ki ez a Tyler?
Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Anyu róla is beszélt neki, remek.
-Csak egy barát. - füllentettem. Tudtam, hogy Tyler már több, mint csak egy barát...legalább is számomra biztosan.
-Igen?
Bólintottam.
-Örülök. Ideje volt barátokat szerezned.
-Igen.
Zavartan az órájára pillantott.
-Mennem kell, majd felhívlak.
"Ha ilyenekről akarsz csevegni, akkor inkább ne tedd." - gondoltam magamban.
-Rendben. Szia apu.
-Szia Manó. - megpuszilta a fejem búbját, majd kiment a szobámból.
Zavartan ültem az ágyamon, ideges voltam. Nem normális az, hogy látom a halott barátomat. De tudtam, hogy itt nem csak arról van szó, hogy az agyam szórakozik. James tényleg kísértett engem. Tényleg ott van, amikor látom és tényleg feldúlta a szobámat. Az eltört váza is árulkodik róla, ami a kukámban hevert. Lecsuktam a szemem és próbáltam kitisztítani a fejem. Nagyon nem ment.
Kinyitottam a szemem, James meg ott ült az ágyamnál. De nem ijedtem meg tőle.
-Miért vagy itt? - kérdeztem halkan.
-Megígértem, emlékszel?
Bólintottam.
-De félek.
-Mitől?
-Nem tudom. - lehajtottam a fejem.
-Ne félj. Nem bántalak. - mosolygott. - Soha nem bántanálak.
Mellém ült és felemelte a fejem, hogy ránézzek. Abban a pillanatban felébredtem. Izzadtan és remegve ültem fel. Annyira valóságos volt az álmom, hogy az már félelmetes volt. Beletúrtam a hajamba, becsuktam a szemem és vettem egy mély levegőt majd bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Hiába folyt rajtam végig a forró víz, vacogtam. Már vagy fél órája folyattam a vizet magamra, mikor kopogtak. Ijedten az ajtó felé fordultam.
-Ki az?
-Én vagyok. - halottam anyu hangját. - Tyler itt van.